2012.03.04.
13:57

Írta: rabloulti

A /rabló/ulti szabályai

Szabályok

A (rabló)ulti játszásához három személy, egy pakli harminckét lapból álló magyar kártya szükséges.
A játék menete
A játék három részből áll, ezek egymás után a következők: osztás, licitálás, és a 10 körből álló lejátszás. A játék során mindig adott egy irányítás, ami pozitív, azaz az óramutató járásával ellentétes. A következő játékos mindig a jobb kéz felőli, az előző a balkéz felőli. Az egymás után következő játékokban az előző játékbeli osztó után következő játékos oszt, kivéve az elsőt, ahol kisorsolják az osztót. A játék célja minél több pont gyűjtése, amit vállalt feladatok teljesítésével, illetve az ellenfél által vállalt feladatok elbuktatásával lehet kapni. Az osztás
Az osztó megkeveri alaposan a paklit, majd az előző játékossal emeltet. Ha nem emel, amit a pakli tetejére mért enyhe ujjcsapással jelez, akkor a következő játékosnak kioszt 12 lapot, a rákövetkezőnek 10 lapot, és a maradék az osztóé. Emelés esetén a következő játékos 7 lapot kap, majd a soron következők 5-5 lapot, míg el nem fogy a kiosztandó pakli.
Licitálás
Mindig az a játékos licitál, akinél 12 lap van. A licitálás előtt kiválaszt a kezéből 2 lapot, lefordítva az asztal közepére teszi, és elvállal egy feladatot, ami a korábban bemondott legmagasabb licitekhez képest a licittáblázatban lejjebb található. A letett két lapot talonnak nevezik. A következő játékosok nem kötelesek felvenni a talont, ezt passz bemondásával jelzik. Egymás után elhangzó két passz (ebbe az először licitáló legelső licitje nem számít bele, ami Passz esetén a licittáblázat tetején található licitnek minősül) után a legutolsó bemondást tevő játékos választhat: felveszi a talont, vagy nem. Ha felvette a talont, akkor kötelező új, nagyobb rangú bemondást tennie, és a licit folytatódik a fenti szabályok szerint. Ha nem vette fel, akkor még felüllicitálhatja magát, ha akarja (ez az önrablás). Ő lesz a felvevő a továbbiakban, a másik két játékos a védőcsapat, és az ő céljuk a lejátszás során elbuktatni a felvevő által vállalt feladatok közül minél többet.
 
Lejátszás
Lényegében kétféle lejátszás van: adujáték és adu nélküli játék. Adujátékban az azonos színekben a lapok csökkenő sorrendje: ász, 10, király, fölső, alsó, 9, 8, 7 Adu nélküli játékban az azonos színekben a lapok csökkenő sorrendje: ász, király, fölső, alsó, 10, 9, 8, 7 Adott egy részbenrendezés a lapok között. Ez a fenti szabályok definiálják, illetve adu és nem adu lap esetén az adu nagyobb. A lejátszás tíz körből áll. Egy kör során mindhárom játékos egymás után kitesz 1-1 lapot e szabályok szerint: ha valakinek a kezében van az elsőként hívott lap színéből, akkor olyan színűt kell tenni, ha nincs, akkor adut (adujátékban persze), ha az sincs, akármilyen lapot tehet. Amennyiben a fenti szabályok betartása mellett tudunk nagyobbat tenni, akkor azt kell csinálni. Ha nem tettek adut, a legmagasabb, az adott körbeli első lap színében tett legnagyobb gazdája üt, egyébként meg a legmagasabb adut tevő játékos. A következő kört ő kezdi.
Az első kör
Itt a felvevő kezd. Adujátékban, ha már kiderült az aduszín, csakis ebben a körben az éppen lapot tevő játékos bemondhatja a béláit. Ezek azonos színbeli, egy kézben lévő király-fölső lappárok, melyeket pontértékük összegzés nélküli bemondásával jelzünk, amelyek adu színben 40, más színben 20 pontot érnek. Nem adu bélák esetén tilos a színeikre utaló információt közölni. A többi pont ütésekből származik, uis a zsírok és az utolsó ütés megnyerése 10-10 pontot ér. A védők pontjaikat közösen szerzik, mindhárom játékos bélái csak akkor adódnak a pontjaikhoz, ha az ellenfél elvesztett már egy kört. (És azt nem egy másik ellenfél nyerte) Adu nélküli játékban nincsenek pontok, itt természetesen tilos a bélákat bemondani. Minden felvétel esetén az adu színe leolvasható a táblázat oszlopából, ha van. Ha egy licitnél a felvevő szó szerepel, akkor a színt a felvevő definiálhatja az első kör elején, még a lapjának megmutatása előtt. Ha pirosat mond, akkor az önrablás. Ha nem mondott aduszínt, akkor a következő játékos köteles megnevezni az aduszínt, adujátékban persze, a piros szín itt is a felvevő önrablásának minősül.
Kontrázás
Tulajdonképpen az első kör része. Ez egy párbeszéd az éppen soronkövetkező, esetleges béláit már bemondó ellenjátékos és a felvevő között, a másik védő köteles ezalatt csendben nyugtonmaradni. Egyes, a védő által kiválasztott részfeladato(ka)t a felvevő bemondásaiból (vagy akár mindet) a kontra pontértékben dupláz, az esetleges sikeres buktatás reményében. Ekkor a kontrázott felvételek tetszőleges részét a felvevő (rabló) rekontrázhatja, ismételten duplázva azok pontértékét, vagy továbbengedheti a játékot. Eztán a védő által mondható további kontrák: szubkontra, hirschkontra, anyucicája... A felvevő által mondható kontrák: mordkontra, fedáksári, kismalac, stb.stb. A betli és a durchmarsch részfeladat kivételével minden kontra a másik védő esetében is szorozza a pontszámot, így, ha a másik védőre kerül a sor, ő az éppen soronkövetkező kontrákat mondhatja már.
Csendes bemondások
Csendes 100: legalább 100 pont esetén van, hogy mely liciteknél, az első táblázatban leolvasható, és 80-90 ütésből szerzett pont meg legalább egy bemondott húsz esetén duplán számít, ekkor csendes 20-100 teljesült. A !!!!-es licitek esetén teljesülésekor a passzjátékért kapott pontokat nem írjuk. Ennél a 4 licitnél az ultira adott kontrák nem szoroznak, csak a passzra adottak. Minden más licitnél a csendes bemondás(oka)t a legnagyobb kontra pontértéke szorozza, az alábbi két csendes bemondásnál is. Csendes ulti: a táblázatból leolvasható, mely licitek során teljesülhet. Ha valaki az utolsó körben az adu hetessel üt, akkor megnyerte az ezért járó pontot. Ha kiteszi, és ellenfél (vagy partner!) üti, akkor bukik (és védők esetén a partner is!), és a táblázatban látható pontot még egyszer, kontrák nélkül le kell vonni. Elbukni csak a 10 körben lehet. Csendes durchmarsch: valakinek az ellenfele(i) zsinórban nem üt(nek) tízszer, akkor teljesült, és a táblázatban írt pont jár érte. Ha a 10 körben egy ellenfél üt, akkor el lett bukva.
Terítés
Ha a felvevő terített bemondással nyerte a licitet, akkor a második kör elején leteríti a lapjait az asztalra.
Drop
Ez a játék feladása. Még az első kör megkezdése előtt a vállalt licit kontrázott alappontjainak kifizetésével lejátszás nélkül feladhatja a játékot (azaz pl. passz esetén 2-2 pontot fizet a védőknek.)
Eredmények kifizetése
A játék végén kifizetés történik. Tehát a teljesített játékok pontértékeiből kivonva a bukott játékokéit, ezt az előjeles összegeket kapja meg külön-külön minden egyes védőtől, s ezeket le kell vonni tőlük (Vigyázat, előjeles érték :). Persze kontráktól függően különbözőt is fizethetnek a védők, (vagy a felvevő) hiszen egy betli kontra itt-semmi ott -10 pontot jelent az első, -5 pontot a második védő számára. Ja, és a szerző nem felel semmiért, Te ezt tudomásul vetted. A helybensírási hibákat meg villanypostázd el néköm!
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rabloulti.blog.hu/api/trackback/id/tr334288063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása